|
Orbán Béla:
Shabbat Mikéc -Vádlás és ítélkezés- Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán 2013. november 30. Hetiszakasz: 1.Mózes 41,1-44,17; prófétai rész: Ámosz 2,6-8, Zakariás 2,14-4,7
Zakariás 3,1-3: „Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hgoy vádolja őt. És monda az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.” Az összefüggéseket keresve a hetiszakaszban és a haftarában egyetlen mondatban így tudnám összehozni: elmentek és megjelentek. Jósua főpap az Úr Angyala előtt állt, és a testvérek is megjelentek József előtt, s mint ahogy Jósua főpap történetében benne van a vádló, ugyanúgy József testvérei között is ott a belső vádlás, hogy „mi voltunk azok, akik Józsefet annak idején a kútba dobtuk”. Az a belső, sőt egymás közötti félelemtől átszőtt megbeszélése mindannak, amellyel önmagukat vádolták mindazért, ami ott a kútnál történt. Ez a mi életünkben szinte ugyanaz, s ugyanúgy a mi életünkben is Jósua főpap történetéhez hasonlóan, amikor Isten előtt állunk, akkor valaki ott van, és próbál bennünket bemocskolni, amikor az Úr Angyala előtt állunk, mert ott jelen van a vádaskodás is, ami nem kis tétel a mi életünkben. János 5,43-47: „Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” Ezt nagyon negatívan, törvényelvetésre lehet használni. 1.János 3,19-22: „És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká őelőtte a mi szívünket, hogyha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket , bizodalmunk van az Istenhez: És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte” Ellentmondásként is lehet bármikor használni. Mindhárom igerészben alapvetően ott van a vádlás és le kell tisztázni a dolgot, hogy ki az, aki bennünket vádolhat. Jósua főpap ott áll az Úr Angyala előtt, és ott vádol a Sátán. Előfordulhat-e ez, hogy ott állunk, úgy, ahogy vagyunk a bemocskolt szolgálati ruhánkkal, mint ahogy ott állt Jósua is, és ott a vádló? Amikor beszennyezték a szolgálati ruhánkat, szóval, tettel, akár keresztény, zsidó, vagy testvéri néven is, akkor valóban ott áll-e a vádló? Igen, ott áll a vádló! Ha mi a Főpap, Jesua HaMassiah, a Király elé megyünk, ott a vádló, mert itt, a földön vagyunk! Történt egy változás a Golgotai történet során. Annak idején a Sátánnak, a vádlónak ott volt fönt, Isten előtt a lehetősége arra, hogy bennünket vádoljon, de történt egy történelmi pont, amikor levettetett a Sátán, és most itt, ezen a földön történik a vádlás, s nem Isten előtt. A Golgotai váltságmű megtörténtétől továbbá nincs vádlás, csak igazság van! Isten Igéje, a testé lett Ige alapján ítél meg bennünket Isten. S ez a mi felelősségünk is, nekünk nincs jogunk vádaskodni! Ahol vád van, ott más törvény van, az emberi törvények és vádaskodásaink által bűnt követünk el, és a Sátánhoz hasonlóan, aki ott áll és sutyorog, súg, ugyanazzal a szellemiséggel tönkretehetünk embereket, szolgálatokat, életeket. Nincs jogunk vádaskodni, egyetlenegy dolgunk van, a törvényt ismertté tenni, hogy a szívünk vádoljon bennünket! János nem azt mondja, hogy „nincs törvény, így az többé nem vádol”, hanem „már nem vádol”, ez nagy különbség! Ismerem a törvényt, és a bűneimet rendezve utána már nem követek el bűnt, legalábbis annak a szándéka már nincs bennem, s akkor már a szívem se vádol. Nemcsak üdvbizonyosságom van, hogy a mennyországba megyek, hanem egy belső nyugalmam is, mert tudom, hogy ezen a napon biztos nem tettem olyat, ami Isten akarata ellen van. Nincs bennem, szellememben, kétkedés, tétovaság és zűrzavar, mert tudom, hogy ebben a helyzetben mi Isten törvénye, akarata és nem vádolhat a szívem. Ha a szívem nem lázad, nem zaklatott és nem vádol, akkor igaz az, hogy „amit kértek Istentől, az mind megadatik”. Ez nem kívánságlista története, hanem tudom, hogy Isten rendjében, tervében, akaratában vagyok és tiszta vagyok, így most kérhetem. Ha az életem megtisztult és engedelmességben van, akkor miért ne kérhetnék társat, gyereket és miegymást? Ha az életem rendben van, akkor kérhetem, ami Isten akaratában és törvényében van, de ehhez kell, hogy a szívem ne háborogjon és ne vádoljon! Ez nem azt jelenti, hogy „nem nézek oda, nem látok” (gyerekes módon), hanem annyit jelent, hogy már nem vádol a szívem, mert már megismertem és elfogadtam Isten akaratát, és nyugodtan kérhetem a következő lépésemre azt, ami Isten akarata. A Sátán vádlása mindig itt van. Ő itt van levetve a földön és mindig megy a Királyhoz, és mindig próbálja megszűntetni a törvényt, a belső vádat, mondván, hogy „nem érdekes ez...”. A toleranciával, és sok más ismerős módon adja ezt elénk, s a belső vádaskodásainkat, a szívünk vádaskodásait ő akarja megszűntetni, s nem a bűnbánat, bűnbocsánat által. Amikor a Golgota előtti időben a Sátán ott volt Isten előtt, akkor volt joga arra, hogy ellenünk vádaskodjon, s erre az volt Isten válasza, hogy „tudom, hogy milyen az ember, és Én megkegyelmezek neki, tudom, hogy akarja a törvényt, de nem tudja betartani, ezért adok neki kegyelmet”, a vádaskodás megszűntetése miatt! Amikor belül vádaskodik a szívünk, s a Szent Szellem figyelmeztet bennünket a törvényekre s elvisz bennünket az ismeretre, akkor nem az ítélet, hanem a kegyelem következik be. A Golgotának a kegyelmi pontját itt értjük meg, hogy a vád akkor is vád, de annak a folytatása a bűnbánat. Amikor arról vádaskodik a szívem, hogy milyen vagyok és mit tettem, akkor ott a lehetőség a bűnbánatra és nem úgy, mint a Golgota előtti időben, amikor ott van Mózes, ott a törvény, ha valamit megtettél, akkor le vagy ítélve. János evangéliumában ezek a szavak egészen másképp értendők, mint ahogy használják. Annyit jelent, hogy ott van Mózes, s nem ő ítél meg, hanem ő újra fogja a kőtáblát tartani, Isten kinyilatkoztatott Igéjét, törvényét, tóráját mutatja fel, ahol a tóra maga Krisztus, Jesua HaMassiah a testté lett Ige, s ebben természetesen benne van a törvény, Isten akarata, ígéretei, bizonyságai. Aki ezt megéli és ismeri Krisztust, annak nem kell önmagát vádolnia. Ez egy felmentés az életünkre: ha megismertem Istenben a testté lett Ige által a kegyelmet, akkor nincs jogom vádaskodni. A törvény idejéig volt joga bárkinek is vádaskodni, ítélhetett a törvény által a pap, a levita, de amióta a testté lett Ige van, amióta Jesua HaMassiah a Golgotán bemutatta a váltságművét minden emberért, azóta nincs ítélet, kegyelem van! A törvény és az Ige természetes következménye a bűnbánat. Az a belső vád nem halálra és ítéletre vezet, hanem bűnbánatra, míg a Sátán vádaskodása mindig ítélet. A belső, szellemi vádaskodás az csak egy figyelmeztetés arra, hogy van mit rendezni. A kettő között nagy a különbség. Mikor ott állunk az Úr előtt, akkor mindig jönnek a Sátánnak a súgásai, megítélései. Sok helyzetben és sokakkal találkoztam így, még én is voltam úgy valamikor nagyon régen, hogy „nekem már Isten se ad kegyelmet bizonyos dolgokra”. Magunkat ítéljük el, s nem vesszük észre, hogy a Sátán súg, ott áll melletted, és a szádba adja a saját ítéletedet és más ember ítéletét, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy „vezesd a törvényhez, hogy a törvény által bűnbánata legyen”. A Golgota óta megváltozott Isten akarata, kinyitotta a kegyelmet és a törvény nem ítél. Nem azért nem ítél mert nincsen, hanem azért, mert a bűnökre van kegyelem, mert a vád ellenében a Bíró azt mondja: de Én megkegyelmezek, mert látom a megtörtséget, s azt, hogy ő bocsánatot kér. Aki vádbeszédet mond, az egy törvényt akar érvényesíteni – de melyik törvényt? Isten törvényét nem érvényesítheti ember, nincs joga hozzá! Ha pedig valaki ítél, akkor egy másik törvényrend alapján, a Sátán törvénye által ítél. „Ne ítélj, hogy ne ítéltess”. Amikor Isten előtt állunk, akkor a Sátán itt áll a földi életünkben és megpróbál bemocskolni és ítéletre vinni, vagy akár idegösszeroppanásig vinni, hogy magadat ítéld el, megpróbálja a kapcsolatokat megölni, s arra visz, hogy ítéld meg a másikat... nincs jogunk ítéletre! Az egyedüli igaz bíró az Isten! Kétféle vádlás van: a Sátán, illetve a Szent Szellem elvisz ismeretre, s valóban felfedezed, elismered, megtudod, hogy mi a bűnöd, de ennek a folytatása mindig bűnbánat. Ha ezt megteszem, s a bűnömet felismerve bűnbánatban vagyok, akkor ennek a következménye az a szabadság, hogy nincs már belső vádlásom, mert Ő kifizette! Letettem, mert Ő felvitte, és ez a békessége az ún. újszövetségi időnek, a Golgota utáni időnek az áldása. Nem kell önmagadat vádolni és marcangolni, s nincs jogköröd senkit sem megítélni! De kötelességed ismerni a törvényt, hogy a belső fájdalmad, vádad kegyelemmé formálódhasson át, és ne halálra. Az ítélet mindig halál. Istentől az ítélet az halál vagy élet, de a Sátántól való élet az csak halál. Akárki is ítél most itt e földön, az annyit jelent, hogy a te halálodat akarja. Isten „nem töri el a megrepedt nádszálat”, nem a halálodat akarja, de megmutatja, mint belső érzületet, ismeretet, akár vádként is, hogy most halált érdemelnél. Ahogy ma is érvényes a törvény, hiszen erről szól a János evangéliuma 5. fejezetének a vége. Mózes Krisztusról beszélt, ezt illő lenne tudni az evangéliumokon élő és Apostolok Cselekedetein felnövekedő kereszténységnek, hogy arról szól a mai napunk is, amit Mózes kapott, annyi különbséggel, hogy az ítélet immáron kegyelemmé változott, de amíg van bűn, addig van vád is! De nem kell önmagamat marcangolnom, megszűnik a belső vád, hogyha rendeztem az életemet és szabad vagyok a bűntől. Oly sok ének van, hogy „míly jó, ha a bűntől már szabad”. Senki ne mondja, ha a tenger mélyére lett vetve a bűn, hogy „ez az ember ki volt, mi volt”, mert az megszűnt! Átesett azon az ítéleten, ami a kegyelem ítélete, és nem a halálos ítélet. A Sátán ítélete mindig halált okoz! Az ember ítélete mindig halált okoz! Az ember nem ítélhet, azonban adhat akár törvényt is, hogy „nézd meg magadat”. Mindenkinek saját magát kell megítélnie, vádolnia, de nagyon jól ismerjük azt a verset, hogy „ha mi magunkat ítélnénk, akkor nem ítélnénk el magunkat”, s ezért Isten gondoskodott arról, hogy a Szent Szellem által emlékeztessen és a szolgálati ajándékok által is megismerjük Isten Igéjét, törvényét és akkor megláthatjuk azt, ami miatt bocsánatot kérhetünk Istentől, természetesen emberi rendeződések által. Amikor még nem fogadtuk el Úrnak Jesua HaMassiah-át, és mégis éhesen ott voltunk Egyiptomban a fáraó udvarában, a királyi udvarban, akkor megéltük-e azt, hogy „mi voltunk, akik Őt kútba dobtuk”? Amikor lazán vettük a hitet, akkor magát Krisztust dobtuk a kútba, mert József Krisztus köztudott előképe. Csak azután jön az ennivaló, szólal meg az Ige, s küld tovább, hogy vigyél abból még vissza ennivalót a többieknek is, ha megállok, s bevallom, hogy „én voltam az, mi voltunk azok”. Nem félelemmel állok meg, hogy „jaj, most aztán lebuktam”, hanem bűnbánattal, hogy „én voltam az”. Ez az ajtónyitás, mert ebből a józsefi történetből is tudhatom azt, hogy József nem ítélt – innen látszik, hogy mi a krisztusi és mi az emberi, mi a sátáni! – nem élt vissza azzal az erővel, hogy ítéljen, egyáltalán nem ítélt, hanem még neki fájt. Aki megélte ezt a találkozást, amikor éhesen ment oda a nagy Testvérhez, Jesuához, bűnvallást tévén áldásokat kapott: s többet nem kell neki félni, többet nem éhes, s még kényszerítve is lett, hogy vigyen abból ennivalót a többi éhezőnek is. A bűnbánat ma nem azt jelenti, hogy „jaj, most jön a kivégzés”, hanem kegyelmet jelent, pont fordítva, mint ahogy a Sátán teszi. A Sátán mindig meg akar ölni, ő mindig is gyilkos volt és mindig is a halált akarta. Mindig és mindenhol működteti a vádaskodás erejét, mind a zsidóságban, mind a keresztények között. Megvádolva egymást megöljük a másikat! Nincs jogunk megvádolni! Lehet szólni, hogy ez így nem jó, hogy ez a törvény, de van egy határ: állj meg! Lehetséges panaszt tennünk a bíróságon, oda menni Jesua HaMassiah elé, hogy xyz adott esetben tett ellenem valamit, de ítélni nem ítélhetek, nem átkozhatok! Az ítélet jogköre nem az enyém, de mondhatom Jesuának, hogy fáj, amit tett valaki, ítéld meg, hogy megismerje, hogy mit tett és kegyelmet kapjon. Ez neki is jó és nekem is jó, s ezáltal testvért kaphatok, hiszen Józsefnek a testvérei végülis testvérek lettek nagy ölelések közepette. Nincs jogom ítélni és vádaskodni, nem én vagyok a bíró, nem én vagyok az ügyész és nem én vagyok a védő sem. Ezen a bíróságon csak bűnösök vannak, és ugyanolyan minden ember, egy különbséggel: az egyiknek még van bűne, a másiknak már nincsen. Az egyiknek van belső vádja, ami látható is, mert szenved, a másiknak meg van egy öröme, hogy nekem már nem kell félni, nem kell tartani az ítélettől, mert kegyelem és bűnbocsánat alatt van a múltam, a mai napom és máris pozitívan nézek a másik emberre, hogy de jó lenne, ha ő is szabad lenne, hogy amikor együtt odamegyünk a Bíró elé, akkor kézenfogva mehetünk oda, szabadon minden vádaskodástól. Így épül a házasságom is, nem vádaskodunk egymás irányába, és kérhetek akármit, még a feleségemtől is. Nem fog elpucolni, nem fog morcoskodni és nem fog veszekedni, de az Istennel való kapcsolatunk is ilyen egyszerű. Hányszor vágjuk oda nagyon meggondolatlanul a vádaskodó szavainkat, hogy „ilyen vagy te”, „ki vagy te”, „mi vagy te”, „te szólsz, aki...” és minősítünk, és minősítünk. Átgondoltad, hogy nincs jogod vádaskodni, mert a halált képviseled? Így meg lehet ölni egy házasságot, egy emberi kapcsolatot is. Nincs jogod ítélni, ennek a bíróságnak te nem vagy a tagja! Azt a szelíd vádat, amelyet a Szent Szellem ad, mikor megmutatja a törvényt, megmutatja Mózest és általa akár Krisztust azért, hogy megmutassa neked, hogy van szabadság! A Sátán nem szabadítani akar, hanem gyilkolni! Minden szavunkban ott az él, a kard és a kés, minden véleményezésünkben, amit talán észre se veszünk, ott van a Sátán szava, a minősítés, hogy „ez ilyen”. Milyen alapon vádolunk valakit? Lehet törvényt mondani, hogy „ez, vagy az, Isten törvénye ellen van”, de a bűnről beszélj, s ne a bűnösről, a kegyelemről beszélj s ne a halálról, s arról beszélj, ami a te jogkörödön belül van. Lehet szomorúsággal és fájdalommal tapasztalni azt, hogy más hogyan és miben él, de nincs jogköröm a másik ember életén, nem ítélhetem meg. A helyzetet, a kapcsolatok mélységét megítélhetem, és aszerint cselekedhetek, de a másikhoz nem nyúlhatok. Nem nyúlhatok emberhez soha ítélettel, mint egy bíró! Nem vághatom be karanténba, előzetesbe, életfogytiglanba! S ez egy kapcsolatra is érvényes: nem szakíthatok meg kapcsolatokat, tarthatok távolságot, de nem nyílváníthatok halottnak senkit! Ez nem azt jelenti, hogy utána ölelkezünk – bár akár ezt is jelentheti egy idő után – hanem annyit jelent, hogy ő még él, még akkor is, ha gondolatilag a halálba küldtem, leírtam, megrajzoltam a fejfáját. Isten senkit nem írt le, téged sem, a bűnbánat által életet adott és nem halált. Ha a szívedben nincs több vádaskodás, akkor kérhetsz! Hányszor kérünk úgy valamit, hogy „nekem nincsen, és Istenem adjál ezt, meg azt!” Ez ellentmond Isten szavának! Tényleg a helyeden vagy? Isten akaratában, tervében tudod, hogy hol a helyed? Mert csak akkor kérhetsz, addig ne kérj! Rendezzük úgy az életünket, hogy megszűnjön a belső vád. A belső vád megszűnése pedig nem más, mint megismerni Krisztust, Isten Igéjét, kinyilatkoztatott törvényét megismerni egészen odáig, míg teljességgel nem ismerem Őt a találkozásunkig! A Sátánnak jó kis tervei vannak: „ne vádaskodj, te jó kislány/kisfiú vagy” s ezzel elvisz a bűnbánattól, bűntudattól. Ez egy veszélyes kijelentés, hogy „ne vádaskodj”. A törvény adása, továbbadása szolgálat, és nem vádaskodás, csak Isten Igéjének a közlése. Hogy benned mi zajlik le, hogy megérintett, s úgy érzed, hogy te vagy az, akiről ez szól, az a te bajod, lehet áldás, kegyelem, bűnbánat vagy dac, ezt tőled függ! A kegyelemben is ott a szabad akarat, s amikor jön a vád, belülről vagy kívülről, benned van a döntésnek a jogosultsága, hogy elválsz attól, aki más törvény szerint ítél, nem veszed föl, mert „mi közöm hozzá”, vagy a belül levő, valóban Isten törvénye által előkerülő bűntudat, bűnbánat letisztázza benned azt, hogy ez nem vádaskodás, csak ítéletnek lehetne az alapja, ha maga a Bíró használná ezt ítéletre, s a Szent Szellem mondaná, hogy „ez az ember bűnös”. A vádat ma nem mi, emberek mondjuk. Az Ószövetség idején volt erre megbízás, az ítélkezés Isten akaratának a képviseletében emberi kezekben volt, a Golgotán Isten kivette az emberek kezéből az ítélkezést. Az Ószövetség idején Isten ítélt, s azt olykor emberek hajtották végre, ott se ők ítéltek, csak a végrehajtók voltak, azonban jelen pillanatban nincs végrehajtás. A Golgota óta a bűnnek csak következményei vannak. Isten szabad akaratot adott az egész emberiségnek: teheted, de... Nincs ítélet, csak lesz ítélet! Azonban arra, hogy egykor a jobbra vagy a balra ítéletében hol leszünk, mégis van egy ítélet, amikor a Király elé megyünk és mi mondjuk ki, hogy „bocsánat...”. A Király csak a törvényt adja, neked kell kimondanod és megértened, neked kell a szívedben, szellemedben a vádnak lenni, hogy „bűnös vagyok”. Ma ezzel naponta a Király elé kell menni! A napi jelentkezés a Királynál (adott esetben soronkívüliség) annyit jelent, hogy a végső ítéletnél ott állhatok minden vád nélkül és úgy mehetek oda, hogy itt vagyok! Tudom, hogy letettem a bűneimet, amit maga a Király, az én Uram megbocsájtott. Bármit mondott, mint Jósiásnál a Sátán, hogy „ilyen bűnös, olyan mocskos”, nem érvényes, s nyugodtan állhatok egykor Isten elé, hogy itt vagyok. De el is jöhetek az én Uram elöl azt mondván, hogy köszönöm, hogy megismerhettelek Téged a törvényben, hiszen a Királyt a törvény, az alkotmány által ismerem meg, nemcsak a koronája, hanem a hatalma által, a minden név feletti Neve által. Nem holmi ismeretlen Jesua HaMassiah! Ő a Király, alkotmánnyal, törvényrenddel, s amikor az alkotmányt és a törvényt megismerem, akkor önmagamat kezdem vádolni, hiszen tudom a törvényt és magamra mutatok, hogy „én vagyok a bűnös”. A legjobb vádló saját magam vagyok, ne keresd a bűnt, de ha megismersz egyet, akkor mutass magadra és menj oda: tudom, hogy halált érdemelnék. Az Ószövetségben ez már halál, mert nem volt meg ez a kegyelmi idő, amit megtettél, azért fizetni kellett. Ma fizetett érted Valaki és a halál helyett van lehetőség odamenni (nem automatizmus): tudom, hogy ebben vétkeztem, bűnös vagyok, kérem a királyi kegyelmet, mert a minden felett lévő Bíró végső ítéleténél, bizony ez nagyon döntő lesz, mert az a Király tesz rólad bizonyságot, aki az Atya jobbján ül! A Szent Szellem, a vér és a víz tesz rólad folyamatosan bizonyságot. Az Úrral való találkozás mindig ott van Isten előtt, és akkor az embernek nincs vádja, nem mazohista vallásos keresztény, hanem azt mondja, hogy amit tudtam, azt megtettem, de tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Ezért kérem, hogy még többet tudjak, még jobban megismerhessem Jesua HaMassiah-t, azt a vezetést és uralmat, amit Ő ad, hogy megismerjem Isten teljes Igéjét, hogy teljes békében, teljes nyugalomban, minden belső vád nélkül tényleg egykor boldog legyen az a találkozás. József testvérei önmagukban viaskodtak, önmagukat vádolták régmúlt dolgokért. Rendezni kell a régmúlt dolgokat, de ne csodálkozz, nem leszel elítélve, József testvéreit se ítélte József halálra, kényszermunkára és egyéb kínzásoknak se vetette alá. Emberként tehette volna, de nem történt meg. De mint Jósiás főpap esetében is ott volt a védelem, úgy te is, ha az Úr előtt állsz, akkor Ő tudja, hogy ki vagy, ha meg van Vele az élő viszonyod, az Úr és a szolga kapcsolata, ott hiába akar bárki a dumájával bemocskolni, visszafele sül el a Sátán trükkje: „hallgass, dorgáljon meg téged az Úr!”. A te bemocskolásod, vádolásod, ami nem bűnbánatra vezet, az máson ítélet! A Sátánon, vagy sátánin, oly mindegy, a halálba vivő gyilkos szándékot Isten megítéli, a személyben éppúgy, mint magában a Sátánban, akiben már meg is tette. Hogy megyek Isten elé? Hogy élem a hívő életemet? Vádaskodva? Kit vádoltam meg? Van idő gyorsan bocsánatot kérni Istentől! Istent játszottam, meg ügyészt játszottam, meg néha még ügyvédet is, mert kedves nekem valaki és én próbálnám az ő bűnét legalizálni. Nincs keresnivalód a bíróságon! Te is vádlott voltál, vagy vádlott vagy, vagy vádlott leszel! Szokjunk le erről a hatalmi pózról! Nekünk nincs hatalmunk, nekünk csak egy padunk van a Bíró előtt, ahová leülhetünk és ahonnan fölállhatunk, amikor jön az ítélet. Tanuld meg, hogy nem vagy sem ügyvéd, sem bíró, sem ügyész, de lehetsz boldog, felmentett, minden belső és külső vádtól szabad, megmentett és meváltott, boldog ember!
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |